Oxigenes viz

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
A betegségek

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

Hadjárat az izületi gyulladások ellen

   

//oxigenesviz.gportal.hu/portal/oxigenesviz/image/gallery/1287085363_92.jpg

AZ ELSAVASODÁS FOLYAMATA

   

Dr. Robert Young az Újbiológia elméletének kidolgozója azt mondja, hogy csupán egyetlen betegség létezik, ez pedig a megváltozott környezeti körülményeink, gondolkodásunk és civilizált táplálkozási szokásaink hatására kialakult elsavasodás.

Az elsavasodás jelensége fokozatosan alakul ki az emberi (egyébként az állatoknál is megfigyelhető) szervezetben, mely során 7 jól elkülöníthető állapotot figyelhetünk meg:

Csontritkulás

   

- Világszinten mintegy 200 millió embert érint a betegség.

Mi a helyzet a soványsággal?

   

Ez a másik véglet. Az elsavasodott testben túlszaporodó élesztő-és egyéb gombák az Ön tápanyagain élősködnek, és lecsökkenthetik az Ön által elfogyasztott tápanyagok felszívódását akár 50 %-al is.  

Elhízás

   

- Eu-ban 135 millió elhízott. Elhízás= halálos barát
- Szív-érrendszer, diabetes, rák, mozgásszervi betegségek gyakoriság
- Görög, finn luxemburgiak után magyarok

Cukorbetegség

   

- Ma 240 millió beteg a világon 

Rák

   

- 2008-ban 12 millió regisztrált rákbeteg, ebből 8 millió halott

Szívinfarktus

   

- USA: évente 1,6 millió beteg, ebből 600,000 halott 1 éven belül

Magas vérnyomás

   

A világon 8 millió ember halt meg 2008-ban magas vérnyomásban...

Dohányzás

   

Mit okoz a dohányzás az ember szervezetében, és hogy hogyan tudja ezt a káros hatást minimalizálni az oxigénezett víz fogyasztása? 

Candidiasis

   

Óriási irodalma van ennek a megbetegedésnek, sokan félnek is tőle, sőt fertőző betegségnek tartják.

A fül-, orr-, gégészeti betegségek

   

Az a sok megbetegedés, mely ezen a test-tájékunkon keletkezik, mind a savasodás következményei:

Fáradtság

   

A fáradság valószínűleg az elsavasodott test egyik legfőbb tünete és panasza.

Allergia

   

Egyre többen szenvednek allergiás tünetektől, hiába irtjuk nagy erőkkel a parlagfüvet és társait. Az elmúlt 25 évben kétszer is megduplázódott az allergiások száma, így minden harmadik ember szenved e betegség különböző tüneteitől.
A gyerekek között is egyre szaporodnak a légúti betegségek és a bőrtünetek.

A betegségek

   

Melyek ezek a leggyakoribb megbetegedések, melyek életminőségünket nagymértékben befolyásolják, ill. várható élettartamunkat gyakran erősen megrövidítik.

Íme a teljesség igénye nélkül a legfontosabbak:
    - elhízás, túlsúly, cukorbetegség
    - Szív- érrendszeri betegségek, magas koleszterin, fejfájás, migrén
    - Fülzúgás, fülzsír halláscsökkenés, orrpolip, stb
    - Fáradtság, alacsony energiaszint
    - Emésztési zavarok, epekő, szájszag, fogszuvasodás
    - Candida és egyéb gombás betegségek
    - Daganatos megbetegedések
    - Asztma, allergia, bőrtünetek, száraz bőr, hajhullás, pattanások, lábizzadás, cellulit
    - Idegrendszeri tünetek, depresszió
    - Gyors öregedés
    - Csontritkulás

 Egy olyan világban élünk, ahol lassan az megy eseményszámba, amikor teljesen egészséges. Egyre természetesebbnek vesszük, hogy az életkor előrehaladtával magas lesz a vérnyomás, magas lesz a vércukor, fájnak az ízületek, túlteng a gyomorsav, rakódnak a fölös kilók – hogy csak a leggyakoribb példákat említsük.

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!