Oxigenes viz

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Fogyasztók tapasztalatai
Fogyasztók tapasztalatai : Koleszár Gábor, 53 éves

Koleszár Gábor, 53 éves

Oxigénhiányból eredő szemprobléma
Amikor Jánostól értesültem az Oxigénes víz lehetőségéről, ismét szembesültem a Vonzás törvényével. Abban az időben már két és fél hónapja volt lebénulva a szemem. Az orvostudomány állásfoglalása szerint ez az agyamnak egy oxigénhiányos állapota, melyet az azóta megtörtént EMER vizsgálat is alátámasztott (a Vertebro bazilaris erem vérrel történő telítődésének hiányát).


Felvitettem magam egy budapesti orvosi előadásra, ahol megvásároltam a készüléket. Éjjel 11 órára értünk haza, természetesen nem is bírtam volna ki, hogy ne készítsem el az első liter vizemet. Kb. három decit ittam meg, és lefeküdtem, miközben figyelgettem a szervezetem reakcióit. Azt éreztem, hogy több olyan helyen is beindul a bizsergés az arcomon, amit korábban nem éreztem.

Napi kb. egy litert fogyasztok; nekem nagyon bejött a pohár aljára tett citromlé, minek köszönhetően az oxigén nem illan el könnyedén a pohárból.

Három hét elteltével megszűnt a kettős látásom, és teljes mértékben rendeződött szemem bénulása. Az oxigénes víz fogyasztásával szeretném elkerülni az egyébként többszörösen terhelt neuropátiás szövődményeimet, figyelembe véve a Dr. Deák Sándor „Lúgosítás Oxigénnel: igyunk oxigént” című könyvében leírtakat.

Ez a tapasztalat a saját tapasztalatom, nem garantálom, hogy a Te szervezeted is hasonlóképpen reagál az alkalmazott terápiára, hisz tudott, hogy két egyforma test és egyformán működő szervezet nem létezik. Ezt tájékoztató jelleggel írtam meg!

K.Gábor

53 éves



 

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!